7 fantasztikus családi kikapcsolódást nyújtó program Budapesten a hideg hónapokra

7 nagyszerű családi program Budapesten a téli hónapokra

rewrite this content in hungarian and keep HTML tags

Számtalan beltéri, családi program között válogathatunk Budapesten, ha egy, gyermekek és felnőttek számára is izgalmas kiruccanást tervezünk. Most ezek közül hoztunk el néhányat, a színházi előadástól kezdve, a kiállításokon át egészen egy jó kis adrenalinbombáig. 

Kalandra Fül Fesztivál (2024. február 24.)

Február 24-én, a Budapest Music Centerben rendezik meg Magyarország egyetlen olyan klasszikus zenei fesztiválját, amely kifejezetten gyermekeknek szól. Az egész napos programsorozat során Mozart, Beethoven, a brácsák, népdalok, mesezenék és gyermekdalok világában merülhetnek el a látogatók, miközben ők is kipróbálhatják magukat zenészként, de akár komponálóként is. Ezenfelül kézműves alkotóműhely is várja őket, sőt a 7–15 éves korosztály számára Mácsai Pál rendezésében egy élő hangjátékkal is készülnek. A fesztiválon túl az évben több koncertet is ad a Danubia Zenekar a Kalandra Fül! jegyében – február 3-án is –, így hát érdemes szemmel tartani a honlapjukat.

1093 Budapest, Mátyás u. 8. | Weboldal | Facebook

Fotó: utazenehez.hu

Családi mozi az Etele Kids teremben (több időpontban)

Az ETELE Cinema 14 terme közül az egyiknél, az Etele Kids kialakításánál a családok és a gyermekek igényeit vették figyelembe, aminek köszönhetően egy színes mesevilágba csöppenhetnek az ide érkezők. Vagyis barátságos színvilág, alacsonyabb székek, mozgatható puffok, családi boxok, vidám vetített felületek teszik teljessé a mozizás élményét az 5–10 éves korosztály számára. Mindezek mellett pedig arra is figyeltek, hogy az itt levetített mesefilmek az átlagnál halkabban szóljanak, illetve a terem sem sötétül el teljesen filmnézés közben.

1115 Budapest, Etele út 68. | Weboldal | Facebook

Fotó: Etele Plaza (Facebook)

Mesejáték a Center Színházban (több időpontban)

Az Asia Centerben lelhetünk rá a Center Színházra, amely megannyi interaktív, vidám és egyben tanulságos előadással kápráztatja el a gyermekeket. A leginkább 4 és 8 éves korosztályt megszólító gyermekszínház palettáján több mint 20 mesejáték, többféle bábjáték, illetve koncertek is szerepelnek. Az utolsó januári hétvégén „A teknős és a nyúl versenyfutása”, valamint a „A didergő király” című zenés mesékkel várják a kicsiket. Míg február 11-én egy játékos farsangi koncerttel is meglepik őket és családjukat.

1152 Budapest, Szentmihályi út 167-169. | Weboldal | Facebook

Fotó: Center Színház Facebook

Csodálatos cirkuszvilág – kiállítás (2024. február 29-ig)

Nemzetközi tárlatnak lehetünk tanúi a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, ahol többek között a cirkuszvilág relikviáit, a cirkuszi képző- és filmművészet alkotásait sorakoztatják fel február 29-ig. A cirkusztörténeti kiállításon különböző személyes történeteket, hazai világszám produkciókat, valamint a porondon és azon túli valóságokat ismerhetünk meg a régmúlttól egészen napjainkig. Sőt, a 100 éves körhinta, a múzeumpedagógiai játékok, a csoportos cirkuszpedagógia és a virtuális kötéltáncolás által mi is részesei lehetünk egy kicsit e világnak.

1146 Budapest, Vajdahunyad stny. | Weboldal | Facebook

Fotó: Magyar Mezőgazdasági Múzeum/Museum of Hungarian Agriculture (Facebook)

Mesés kaland a Mesemúzeumban

A Kányádi Sándor ötlete alapján létrejött Mesemúzeum színes varázsvilágával bűvöli el a 4–10 éves gyermekeket. Állandó kiállítása egy meseútra fűzi fel a próbákat és az akadályokat, amelyeket megoldva a gyermekek eljuthatnak az áhított „felekirályságig”. Míg a 11–14 éves korosztályt a Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhelyben várják, ahol előzetes bejelentkezést követően a történetalkotás rejtelmeit ismerhetik meg a gyerekek. Ezenfelül rendszeresen szerveznek izgalmas programokat is a Mesemúzeumba látogatók számára.

1013 Budapest, Döbrentei utca 15. | Weboldal | Facebook

Fotó: Mesemúzeum (Facebook)

Nagyobb gyerekekkel: MAG47 Climb&Cafe

Ha egy kis adrenalinra lenne szükségünk, akkor a nagyobb gyermekekkel az egész család számára élménydús kikapcsolódást ígérhet az ország legnagyobb mászóközpontja. A MAG47 2300 négyzetméteren, akár 17 méter magas falakkal vár mindenkit, a teljesen kezdőktől egészen a sportmászókig. Ha először látogatunk ide, akkor a falmesterek lesznek a segítségünkre, de gyerek és felnőtt edzéseken, 1 napos tanfolyamokon is részt vehetünk, sőt a speciális edzéseikkel gondoltak a figyelem zavarral küzdő, hiperaktív gyermekekre is.

1106 Budapest, Kada u. 144. | Weboldal | Facebook

Fotó: MAG47 C&C – Seahorse (Facebook)

Családi nyomozás a múzeumban: Landventure

Járjatok utána Perpetuum Professzor nem mindennapi felfedezésének a Magyar Nemzeti Múzeumban, s fejtsétek meg az ősi rejtélyt, amely alapjaiban rengette volna meg a világot. A Landventure városi nyomozós játéka során a Nemzeti Múzeum titkaira deríthettek fényt a maximum 6 fős csapatokkal. Ha megvásároltátok a küldetést, akkor a telefonon lévő feladványokkal, a múzeum nyitvatartási idejében bármikor belevághattok a kalandba. Fontos tudnivaló, hogy szükségetek lesz az állandó kiállításra szóló belépőjegyre is, amelyhez a játékkód bemutatását követően kedvezményesen juthattok hozzá.

1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16. | Weboldal | Facebook

Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum (Facebook)

További beltéri programok a fővárosban: